Hihetetlen, hogy a mai technika mire képes. A Regen gép segítségével vissza kaptam régi alakomat, bőröm feszessé vált és látványosan megszabadultam ráncaimtól, melyek már régóta nyomasztottak.
Mit takar a rádiófrekvenciás technológia és hogyan működik?
Az
esztétikai alkalmazás során a rádiófrekvenciás eljárás egy olyan általános
módszer, mely tulajdonképpen a bőr rétegeit melegíti fel, magas frekvenciájú
elektromos áram segítségével, melyet pólusok/elektródák segítségével juttatunk
a szervezetbe. A test sejtjei a magas frekvenciájú áramot nem áram formájában
észlelik, hanem inkább, mint egyfajta energiaforrást. A bőr rétegei ellenállást
tanúsítanak az elektromos árammal szemben, és ellenállásuktól függően különböző
mértékben melegszenek fel – úgy, mint ahogyan az elektromos égő is
felmelegszik, ha áramot kap. Általánosságban elmondható (az áram
frekvenciájától függően), hogy a zsírsejteknek nagyobb az ellenállása, mint a
többi sejtnek, mert a zsír kevésbé vezeti az áramot, mint a víz (a normális
sejtek nagyrészt vízből állnak, míg a zsírsejtek zsírt tartalmaznak), ezért a
zsírsejtek hamarabb felmelegszenek, mint a többi szövet.
Mit jelent a TriPollar® RF technológia, miért forradalmian új?
A három
legfontosabb RF technológia a következő:
a) Mono-poláris:
A RF technológia első generációja egy pólus/elektróda segítségével juttatja az
áramot a testbe, az áramkör pedig egy, a lábhoz vagy háthoz ragasztott tappancs
által záródik. Az elektromos áram nagy testfelületen halad át, legnagyobb része
a keringési rendszeren keresztül megy, így a zsírsejteket nem melegíti fel elég
hatékonyan.
b) Bi-poláris:
A második generációs RF technológia már két pólust/elektródát használ és ezzel
juttatja a RF energiát a bőrbe. A RF a két pólus/elektróda között mozog, ezért
csak a kezelt területre korlátozódik. A kezelt területen a bi-poláris áram
mélyre jutásának mértéke fix, és nagyjából a két pólus/elektróda közti távolság
felét jelenti.
c) Tri-poláris®: Ez a RF a technológia
harmadik generációja, és a Pollogen vezette be elsőként. Védett technológia.
Három vagy több pólus/elektróda csatlakozik a bőrhöz. Az energia szabályozott
és csak a kezelt területre korlátozódik. A TriPollar® TriPollar®
kulcsfontosságú előnye az, hogy a három vagy több pólus/elektróda az energiát a
három pólus/elektróda közé fókuszálja. Ez olyan, mintha a lézert hasonlítanánk
egy égőhöz, de nem fényt, hanem energiát használunk. E technológia által két
óriási előnyhöz jutunk: 1. A magasan fókuszált elektromos energia révén a
kezelés igen hatékony, melyhez sokkal kevesebb energiára van szükség és a
kezelés során emiatt a vendég nem érez fájdalmat; az eredmény azonnali és a
kezelési program is rövid. 2. Az egyedülálló TriPollar® konfigurációval
különböző mélységű kezelést lehet elérni, így egyszerre párhuzamosan
kezelhetőek a mélyebb és a felszíni bőrrétegek. Ez fontos, hiszen megvalósul az
egységes, több bőrréteget érintő melegítő hatás.
Mit érez a vendég a kezelés alatt, és hogy történik?
Glicerines olajjal bekenjük a kezelendő területet,
majd a gép kezelőfejét elkezdjük mozgatni a kívánt területen. Eközben vendégünk
úgy érzi, mintha egy meleg kéz simogatná
Átlagosan mennyi ideig tart az azonnal látható eredmény?
Mindenki másképp reagál a kezelésre. Általában az
azonnali TriPollar® kezelés eredmény tartóssága az első kezelésekkor attól függ
a leginkább, hogy mennyire savas, illetve lúgos a szervezete a vendégünknek. Már
az első kezelés is mindenkinél eredményes, de minden egyes kezelést követően az
eredmény egyre tartósabb és tartósabb lesz, egészen az ötödik-hatodik
kezelésig, amikor is a hosszú távú eredmény kezd beállni, mert ekkor kezd el az
új kollagén termelődni a bőr alatt.
Milyen esetekben érhető el a legjobb eredmény? Testalkat, életkor?
Mindenkinél
aki kellőképpen iszik folyadékot.
Cellulit
csökkentése: 18
éves életkor felett bárkinél. A legjobb eredményeket a cellulitosabb vendégeken
lehet elérni. Ha nagyon súlyos a cellulit a bőrfelületen, akkor több kezelési
kúra szükséges.
Bőrfeszesítés: A legjobb eredményeket a 40-60 közötti hölgyeknél
tapasztalhatjuk. Az ő bőrük már megereszkedett és ráncos, de még mindig
elegendő a bőrvastagság és a kollagén mennyisége ahhoz, hogy jelentős
feszesítést tudjunk elérni. A fiatal bőr nincs annyira megereszkedve és nem
olyan ráncos, az öregebb bőr pedig már kritikus mennyiségű kollagént veszít,
ezért a kezelések nem annyira látványosak. Ne feledjük, hogy az egyes vendégek
és a bőrtípusok között igen nagy egyéni különbségek lehetnek.
Mi történik az elfolyósodott zsírral? Lerakódik a test más részeiben?
A zsírsejtek hevítésekor a zsírsejtek anyagcseréje
megemelkedik, és megnövekszik, a zsírmolekulák (folyékony zsír) a nyirokrendszerbe
és keringési rendszerbe jutnak. .Ezeket a zsírmolekulákat vagy lebontja a máj,
és kiválasztásra kerülnek az emésztőrendszerrel vagy a veséken keresztül.
Tornával, diétával és a nyirokkeringés élénkítésével az eredmények tovább
fokozhatóak, mert a zsírt energiává alakítja a szervezet, és így súlyvesztés
következik be. Torna és diéta nélkül a test tömege nem változik.
Javul a zsírleszívás eredményessége, ha a műtét előtt TriPollar® kezelést végzünk?
A
TriPollar® kezelés és a zsírleszívás két teljesen eltérő módszer, és nincs arra
bizonyíték, hogy a kettő együttes alkalmazása növelné az eredményt. Másrészről
a TriPollar® kezelés négy héttel a zsírleszívás után jótékony és javasolt.
Segíti a bőr gyógyulását és feszesítését.
Kombinálható
a TriPollar® kezelés szaunával vagy infrakabinnal? Ha igen, előtte vagy utána
szaunázzunk?
Igen, kombinálhatóak. A Regen® megnöveli a bőr
hőfokát, ezért jobb, ha a TriPollar® kezelés előtt szaunázik a vendég vagy
használja az infrakabint. Nem javasoljuk, hogy a Regen® után bármilyen olyan
kezelést folytassunk, mely emeli a bőr hőmérsékletét.